Az otthonában tartotta az esküvőjét Moldova György: 88 évesen újra megnősült az író

Ezt olvasta már?

Sajátos, bensőséges hangulatú esküvő volt az, mindenféle felhajtás, cicoma nélkül. Két szépkorú, sikeres ember kötötte össze az életét, dacolva korral, vágtató idővel és a körülöttük lévő zűrzavaros világgal. Palotás Katalin gyakorlatilag egy életen át várt arra, hogy ne csak munkakapcsolatban legyen Moldova Györggyel. S amikor a legendás író évtizedek után elvesztette, eltemette feleségét, és újra megpróbált értelmet és célt találni a hétfőkben, a szerdákban – akkor kötötték össze az életüket.

(A legfrissebb hírek itt)

– Megható pillanatok voltak. S az ember öreg fejjel is ki tudja mondani az igent – nyilatkozta Moldova György.

– Az otthonunkban történt mindez, eljött hozzánk az anyakönyvvezető, s mi szépen, elegánsan felöltözve, tanúk jelenlétében fogadtuk, aztán megtörtént, aminek meg kellett történnie. Katalin csodálatos nő, sokat jelent számomra, hogy van, támogat és mellettem, mögöttem áll. Vigyáznunk kell magunkra és egymásra. Nyolcvannyolc évesen már csak óvatosan tervezhetek. A Covid például egyszerűen leterített bennünket. Katalint és engem is. Hiába kaptuk meg a harmadik oltást, a vírus megbetegített és napokig az ágyból sem tudtunk kikelni. Jártányi erőnk sem maradt. De talán már túl vagyunk rajta. Túl vagyunk a nehezén.

A legolvasottabb kortárs magyar író soha nem tette le a tollat. Most is aktív és dolgozik. A nyári könyvvásáron jelenik majd meg a legújabb kötete, amelyet már most nagyon sokan várnak. Magánélet, házasság, szerelem – egy írózseni bensőséges gondolatai. Moldova György soha nem tagadta meg baloldaliságát. Őszinte, szókimondó stílusban beszélt mindig is a körülöttünk lévő világról és az adott rendszerről, amelyben élünk.

– Voltak, akik kérdezték tőlem, hogy megyünk-e nászútra – folytatta az író. – Erre mondtam: hogy inkább gyászút lesz ez, mint nászút.

Isten éltesse még sokáig Moldova Györgyöt!

Mindig is baloldali volt

– Hamarosan választ az ország, én is elmegyek és megteszem, amit a lelkem, a szívem diktál: szavazatommal próbálok hozzájárulni, hogy ez a korrupt rendszer megszűnjön – mondta Moldova.

Itt a tavasz! Min érdemes változtatni az új évszakban?

A tavasz a megújulásról szól, és nincs ez másképp a szépségápolást illetően sem. Mikor máskor változtassunk a külsőnkön, ha nem a tavasz beköszöntével? A felfrissülésben segítségünkre lehet a Rossmann új akciós újságja, melyben nemcsak új ötleteket és inspirációkat, de izgalmas eszközöket is találhatunk az alapos tavaszi megújuláshoz!

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában