“Vajon megy ma oviba? Avagy, a szülői szerencsekerék”

Ezt olvasta már?

oviblog, oviba menni, beteg gyerek, home office,

Amíg idén szeptemberig el nem kezdte a gyerkőcünk az óvodát, nyilván a magánélet, ezen belül is leginkább a gyerekkel való foglalkozás felé billent nálam a mérleg nyelve. Nagy naivan azt reméltem, hogy az óvoda hozza majd meg számomra a nagyobb változást: vagyis, hogy ismét csinálhatok kicsit más dolgokat is, mint hogy egész nap mindenféle gyerekfoglalkozásokat eszelek ki.

Nos, az ovikezdés valóban változtatott a mindennapjaimon: merek egy picit többet vállalni munkafronton, próbálok olyan projektekhez kapcsolódni, amelyek túl is mutatnak a „munkán”, amelyekre leginkább, mint feltöltődési lehetőségekként tekintek. Szóval végre élvezem, hogy dolgozó anyuka lettem.

Vagyis élvezném.

Az óvoda ugyanis másról sem szól egyelőre számunkra, mint a nagybetűs „KISZÁMÍTHATATLANSÁGRÓL”. Este még úgy fekszem le, hogy sorra veszem a következő napi teendőimet, kikészítem a gyerek ruháit, a másnapra szükséges holmikat. Aztán reggel 6-7-kor elkezdődik a „szülői szerencsekerék”, amivel akaratunk ellenére játszunk a férjemmel: azaz, megtudjuk, hogy aznap megy-e oviba a gyerek. Egyik nap úgy érezzük, ez a hét lesz most a főnyeremény: minden napot kipipálhatunk egy újabb megbetegedés nélkül. Aztán a következő nap reggelén már erősen pofon csap a szerencsekerék képzeletbeli kis cikkelye, amin az a felirat díszeleg: „vesztettél”. Vagyis elkezdődhet az újratervezés.

Anya itthon marad a kicsivel, vagy épp lemondja a munkáit, vagy megpróbálja alvásidőre csoportosítani a legfontosabb teendőket. Az egész napot végigküzdi a beteg gyerekkel, aztán este még holt fáradtan leül a számítógép elé.

Hogy van-e másik út?

Inkább csak másik fajta úgy hiszem: mondjuk, amikor visszatérve a rég látott munkahelyedre élből egy 15-30 napos táppénzzel indítasz és kezded magad pokolian érezni a rosszalló szemek miatt. Szóval nem könnyű. Senkinek sem az. Sem a szülőnek, sem a gyereknek. Mindenkinek új élethelyzettel kell szembenéznie, a különbség csak az, hogy nekünk felnőtteknek már van egy valamivel bejáratottabb eszköztárunk a kellemetlen helyzetek megoldására. Az óvodás gyerekünknek viszont még nincs, ő éppen most építgeti ezeket a készségeket. Türelmesnek kell lennünk. Vele is és önmagunkkal is, és abban kell bíznunk, hogy velünk is türelmesek lesznek a felnőtt és -szülőtársaink a munkahelyünkön. Meg kell próbálunk.

 Nyitókép: GettyImages.com

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img