Mit érez a babád a pocakodban, amikor várandósság alatt nevetsz? – Hogyan függ egymástól az egészség és a boldogság?

Ezt olvasta már?

Fizikailag, amikor nevetünk, a baba fel és le ugrál, mintha egy trambulin lenne ott bent – írja a Family Today – és fogadni mernék, hogy ezért olyan népszerűek a különféle ugrálók a gyerekek születésnapi zsúrjain. De ahogy erre fény is derült, ennél sokkal több öröm és móka történik a pocakban a terhesség alatt, mint amire valaha is gondoltunk. Egy amerikai doktornő kutatásai alapján arra jutott, hogy a születés előtti mentális egészség, az édesanyák pozitív attitűdje – kevesebb idegeskedés, több öröm – nagyban befolyásolja a babák későbbi idegességének mértékét és azt, hogy későbbi életük során hogyan birkóznak majd meg a stresszel.  Tény, hogy a terhesség alatti túlzott idegeskedés befolyásoló tényező a gyerek temperamentumának alakulásánál, valamint az is, hogy ez a gyerekek drepresszióra való hajlamát is növelheti.

„Mindannyiunk életében vannak stressz faktorok, de az ellenálló- és a stressz leküzdésére való képesség fejleszthető”, ha az édesanyák hangulata jobb a kilenc hónap alatt. Az egyik, amivel jól mérhető a stressztűrő képesség, az a pulzusszám, a másik, a szívfrekvencia-variabilitás (HRV – a szív milyen módon képes a belső és külső környezet megváltozott terheléseire a szívveréstől szívverésig eltelt időtartamot folyamatosan megváltoztatni). A szív ezen alkalmazkodóképessége a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer optimális összjátékán, együttműködésén nyugszik.

Ha stressz ér, gyorsul a szívverés és ez a felfokozott állapot fent marad. Ezzel szemben, ha megnyugszol, a szív rugalmasan reagál, változik. Azok az emberek, akik meditálnak, relaxálnak, különböző technikákat alkalmaznak a nyugalmi állapot elérésére, azoknak a HRV-je sokkal jobb képet mutat. Ugyanígy, ha egy depressziós ember jobban kezdi érezni magát, a szívverésén azonnal érezni a pozitív változást.

Ellentétben a kontroll vizsgálatokkal, a HRV teszt azonnali képet fest egy várandós anya állapotáról. Egy kutatócsoport speciális HRV készüléket használt a babák és a mamák állapotának mérésére, ultrahang segítségével. Csodálatos eredményt kaptak: amikor az édesanyák a képernyőre néztek, ahol a kicsi képét látták, a HRV emelkedett. Más szavakkal élve, ha az anya nyugodt és elégedett, azonnal egészségesebb állapotba kerül. „Látható, hogy a változás azonnal hat az idegrendszer működésére.”

Mivel az anyák idegrendszere ilyen szoros kapcsolatban áll a babájukkal, ha az édesanya boldog, az mindkettőjük számára nagyon fontos és pozitív hatású. Ezzel szemben az állandó stressz növeli az esélyét a koraszülésnek.

De álljunk meg egy pillanatra. Amikor én terhes voltam, és arról olvastam mennyire rossz a stressz a babának, mindig egy kisebb fajta pánik roham ért, félelem, hogy ha ebbe az állapotba kerülök, az milyen rossz is a kicsinek. Ami a nagyszerű abban, amit Hoffmann és kutató csapata kidolgozott, hogy ők nem csak figyelmeztetik az édesanyákat a stressz elkerülésére, – mivel mindannyiunknak van munkája, társa, élete, igaz? –, hanem egy olyan légzési és meditációs gyakorlatokat kínáló appot fejlesztettek ki (Expectful), amely valódi segítséget nyújt a várandós kismamáknak abban, hogy jobban érezhessék magukat.

Ezen kívül létezik még sok más eszköz is, amelyek mind a stressz csökkentését célozzák meg. Ilyen például a kismama jóga, ami lágy nyújtó és légzőgyakorlatokból áll. De vannak más meditáció appok, kifejezetten a várandós időszakra, a légzés lenyugtatására és az elme tisztítására. Ha valakinek mégis személyes segítségre lenne szüksége, érdemes terapeutához fordulnia, akár online, akár személyes úton. Szerencsére, a lehetőségek adottak a bennünk lévő feszültségek csökkentésére és segítenek abban, hogy minél többet mosolyoghassunk és nevethessünk az alatt a bizonyos kilenc hónap alatt (is).

Ha a fent említett módszerek egyike sem nyeri el a tetszésedet, akkor csak függessz a hűtőre egy ultrahang képet kisbabádról vagy tedd be azt a pénztárcádba, hogy amikor rátekintesz, mosolyra húzódjon a szád. Mert ahogy a régi mondás is szól: „a nevetés a legjobb orvosság”.

A cikk a https://www.romper.com írása alapján készült. 
Nyitókép: Gettyimages.com

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában