Anyu Tűsarkúban – 38. hét – Várandósnapló Zalánki Fruzsival

Ezt olvasta már?

Sziasztok, Zalánki Fruzsina vagyok. Korábban divatmodellként jártam a világot, majd a Miss Balaton szépségversenyen próbáltam ki magam 2018-ban, ezzel nagyjából egy időben megismerkedtem Zalánki Gergő vízilabdázóval, aki azóta már a férjem. Azóta az életem fenekestül felfordult, hiszen nem elég, hogy a munkája miatt pár hónapja Olaszországba költöztünk csak ketten távol mindenkitől, de az első közös kisbabánkat várom. Őszintén mondom, hogy imádom az életem, azonban ennek ellenére is akadnak nehézségek bőven. Ezekről és a boldog pillanatokról egyaránt szívesen írok Nektek itt, a Babanet honlapján.

Egy új fejezet előtt

Az utóbbit a császár miatt szükséges elvégezni. Erre már kitértem korábbi bejegyzésben, de téraránytalanság miatt tanácsolta az orvosom ezt a szülést. Az az a baba mérete miatt természetes szülés közben lenne esély a kicsi elakadására. CTG-re is rendszeresen járok, legutóbb az ott kapott eredményre nézve a védőnő azt mondta maximum még egy hetet ad nekünk.

Pár napja olyan hasi görcseim voltak, hogy azt hittem órákon belül elindulnak az események, de azóta semmi nem történt és a görcsök is teljesen elmúltak, így vélhetően csak jósló fájások voltak. A közérzetem sajnos nem túl jó, de valószínűleg az is közrejátszik, hogy lelkileg elfáradtam és tisztában vagyok vele, hogy ez már a legvége. Olyan kimerültnek érzem magam, hogyha most elindulna a szülés úgy érzem nagy bajban lennék, így igyekszem nagyon sokat pihenni.  Aneszteziológussal való konzultáción is részt kellett vennem szintén a program császár miatt. Ott elmondták, hogy nagyjából mire kell készülnöm és átbeszéltük a kórtörténetem, erre a spinális érzéstelenítés miatt volt szükség. A választott szülésznőmmel is találkoztam, aki megadta a személyes telefonszámát, őt kell értesítenem, ha kérdésem van vagy elindul a szülés. Átvettük vele lépésről-lépésre, hogy mi fog történni a műtét során, bár én nagyjából mindennel tisztában voltam, mert nagyon sokat tájékozódtam erről korábban.      

     Az utolsó fotózásról készült képek is elkészültek, amik hivatalosan is az utolsó profin megörökített pillanatai ennek a várandósságnak. Ez is erősítette bennem azt az érzést, hogy bármelyik pillanatban vége szakadhat ennek az állapotnak és egy teljesen új fejezet kezdődik az életünkben, amit már nagyon várunk. 

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában