A születés pillanatai – 30 megdöbbentően valóságos és csodálatos fotó

Ezt olvasta már?

Öt éve, tulajdonképpen véletlenül csöppentem a fényképezés világába. Akkoriban még ellenőrként dolgoztam a gyermekgondozás területén. Minden köztisztviselő kapott karriertámogatást, amelyet el lehetett költeni valamire, amelynek semmi köze nem volt saját szakmájához. Én ebből a pénzből elvégeztem a fényképészeti szakiskola alapképzését.

Hobbinak indult, de a dolgok – jó értelemben – kicsúsztak a kezeim közül. Végül feladtam a munkámat is. Nem azért, mert ne szerettem volna, hanem mert a fotózás a szenvedélyemmé vált.

A születésről készült képek annyira különlegesek. Minden érzelem, amit csak fel tudunk idézni, huss, elillan: megkönnyebbülés, feszültség, kimerültség, szomorúság, öröm. De én mindet láthatok a kamera lencséin keresztül. Leírhatatlan, hogy mindennek a részese lehetek fényképészként. Azt gondolom, megtisztelő és csodálatos, hogy az emberek megbíznak bennem, hogy én is osztozhatok velük egy-egy ilyen intim pillanaton.

Időközben több tucat szülésen vettem részt, de havonta maximum kettőt vállalok. Mert nem tervezhet az ember megszámláhatatlanul sok, ennyire őrületes hatású élményt. És mert sohasem tudhatod, hogy mikor kezdődik a vajúdás, és olyan kollégám sincs, aki besegítene, felváltana – például egy szülésznő. Pedig volt olyan szülés, ami több mint 24 órán át tartott. És ha megállás, szünet és alvás nélkül dolgozol, az elképesztően kimerítő tud lenni.

A versenyre nemcsak fényképeket kellett beküldeni, hanem például vásárlói véleményeket és ajánlóleveleket is. Ezenkívül be kellett mutatnom, hogy milyen mértékben foglalkozom a szakmával és mennyire vagyok elkötelezett hasonló területen dolgozó kollégáimmal, a születési fotósok közösségében.

Ez sem jelentett problémát számomra, mert például részt vettem a születési fotósok minősítő rendszerének kialakításában Hollandiában és Belgiumban, amely minősítés a kórházak számára igazolja, hogy a fotós elegendő tudással és szakmaisággal rendelkezik ahhoz, hogy részt vehessen egy szülésen. Természetesen nem szabad, hogy fotósként bármiben akadályozza a születés menetét. Ma már számos kórház működik együtt ezzel a minősítési rendszerrel.

Ezen felül létrehoztam egy platformot, ahol a holland anyanyelvű születési fotósok összekapcsolódhatnak. Keretein belül lehetősége van a fényképészeknek konzultálhatni és kérdéseket feltenni egymásnak. Folyamatos a párbeszéd, a résztvevők segítik, támogatják egymást.

Ezenkívül én vagyok a „Birth & Beyond Photography Awards” alapítója is. Ez egy fotópályázat családi fotósok számára, akik feladata az anyaságot megragadni bármilyen eszközzel, ami ebben rejlik. Fontosnak tartottam, hogy nekik is több lehetőségük legyen, hogy munkájukat fotópályázatoknak is benyújthassák.

Életmód, „az első 48 óra” és születésfotósként gyakran kimaradtam a lehetőségekből, mert nem volt olyan versenyszám, amely megfelelt volna nekem, ahova pályázhattam volna. A Birth & Beyond Photography Awards-on van egy speciális születési kategória az olyan gyakoribb kategóriák mellett, mint a terhesség, az újszülött, a baba, a gyerekek és a család.

Az anyaságot meg kellene ünnepelni, nem igaz? Ezért szeretettel várjunk minden műfajban tevékenykedő fotósok pályázatait: stúdiót, portrét, képzőművészetet, friss 48 órásat, életmódot, dokumentumfilmet, beállított és nem-beállított fotózást stb.

Remélem, hogy ezt a munkát sokáig lesz lehetőségem csinálni, és jobban és jobban tökéletesíteni a születésfotóimat. Annak ellenére, hogy az állandó készenlét nagyon megerőltető, ez egy rendkívül felemelő munka. Mert elképesztő hálásak azok a szülők, akik felkérnek, és én is, hogy részese lehetek annak, ahogy egy új élet kezdődik. Ennél el sem képzelhetnék csodálatosabbat.

https://www.instagram.com/rondom.de.geboortefotograaf/

Források és további információk: Instagram | Facebook | twitter.com | renatevanlith.nl
– VIA – 

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában