Új motor gyártása indulhat Szentgotthárdon

Ezt olvasta már?

Az egykori Opel motorgyár – amely egy ideje a PSA-hoz tartozott, most pedig a Stellantis logóját kapja meg – újabb termék gyártására készülhet.

SAM 2082

A nagyobbik, négyhengeres, 1,6 literes Puretech motor gyártását is megkezdhetik 2023-tól, a már most is készülő 1,2 literes háromhengeres mellett. Évi 200 ezer ilyen motort építhet az üzem, nagyrészt helyben készülő főegységekből: a főtengely, a forgattyúsház és a hengerfej megmunkálását is itt végzik majd, az összeszerelés mellett. A Stellantis ígérete szerint az új motor gyártása a munkahelyek számának növekedésével is jár majd.

Az 1992 óta termelő üzem eddig nagyrészt Opel eredetű motorokat állított elő: az 1,2 literes Puretech motort, amely már Peugeot tervezés, 2020 januárja óta gyártják itt. Ebből a motorból évi 350 ezer példány legyártására van lehetőség Szentgotthárdon.

A PSA igen erős szabványosításra törekedett az elmúlt évek során. Így a kínálatot háromféle motor alkalmazására igyekeztek beállítani: az 1,2 és 1,6 literes benzinmotorok mellett egy 1,5 literes dízel kerül – néhány régebbi Opeltől eltekintve – csaknem mindenbe, a teljesítményt pedig a feltöltőrendszerek és hibrid hajtásláncok révén változtatják az igényeknek megfelelően.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img