Új Abarth sportkocsi, egy legenda emlékére

Ezt olvasta már?

Miközben a Stellantisba épp beolvadó Fiatnál épp mindent kidobnak, ami felesleges – beleértve az Alfa Romeo legmodernebb műszaki alapjait – az Abarthnál, úgy tűnik, túlteng az alkotó energia: most épp egy egyedi sportkocsit készítettek a legendás 1000 SP 55. születésnapjára.

Az azonos nevű kétüléses sportkocsi néhány számmal ugyan nagyobb, mint a sikeres eredeti, de ez érthető, ha azt nézzük, hogy a 60-as éveket idéző idomok alatt egy Alfa Romeo 4C technikáját találjuk: ez nagyban meghatározta az autó lehetséges méreteit. Belül nem is változtattak sokat a technikán, de nem is igazán kellett: a 4C karbonszálas vázszerkezetével és 240 lóerős, 1,75 literes turbómotorjával eleve elég jól megy.

Az eredeti 1000 SP az Abarth egyik legsikeresebb autója volt volt a sportkocsi-prototípusok között. Ahogy a neve alapján is sejthető, az apró, de formás nyitott prototípusba egy 982 köbcentis, a Fiat 600-aséból kialakított versenymotor került, mindössze 105 lóerővel, de ez elég volt, hogy a 3,45 méter hosszú és csupán 93 centi magas gépet akár 220 km/h-ig gyorsítsa. Hozott is sok szépen csillogó kupát: kategóriagyőzelmet arattak vele a Nürburgringen, Mugellóban, Vallelungában, Monzában és a Targa Florión. Emellett számtalan kisebb-nagyobb hegyi versenyen is sikerrel indultak vele. A sikert látva még ugyanebben az évben készült belőle 1,3 literes változat, majd 1967-ben egy kétliteres is. Az 1000 SP egészen az 1971-ig szerepelt komolyabb versenyeken a gyári színekben.

Úgy tudjuk, a korszerű utánérzést elsősorban kiállítási tárgynak szánták, amelyet az eredeti mellett állítanak majd ki az ősz folyamán. Gyártás viszont aligha lesz, sőt, az is kérdéses, hogy a Stellantis égisze alá tartozó márkák valaha készíthetnek még műszakilag önálló termékeket, akár olyan egyedi autók formájában, amilyen ez itt.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img