Nem írnak több nyomtatott Haynes javítási kézikönyvet

Ezt olvasta már?

A Haynes Manuals bátor döntést hozott: az újabb típusokhoz már nem készítenek hagyományos javítási kézikönyveket, bár az eddigiek forgalmazását még folytatják.

„Ez nem az út vége a Haynes számára, sőt, egy új, izgalmas utazás veszi ezzel kezdetét.” – írja a kiadó a Twitteren. A lényeg, hogy bár az eddig kiadott könyveket gyártásban tartják, a cég új üzleti modellre áll át. A jövőben már csak interneten keresztül publikálják az újabb modellek szerelési utasításait, bár hogy egészen pontosan milyen formátumban és áron, azt egyelőre nem részletezték. Ugyanakkor a cég jelezte, hogy ennek kapcsán komoly munkában vannak: az eddigi kézikönyveik a ma elterjedt autók mintegy 40%-át fedik le, ezt az arányt szeretnék 95% fölé emelni.

A váltás egyik pozitív következménye, hogy az interneten megjelenő szerelési útmutatók már videós magyarázatokat is tartalmazhatnak, ami sokak számára nagy segítség lehet. Ugyanakkor valószínű, hogy a könyv egyszeri költsége helyett valamiféle előfizetéses modellben gondolkodik a kiadó, ami összességében drágább megoldásnak ígérkezik.

John Haynes, a kiadó alapítója tavaly hunyt el, munkásságáról itt olvashatnak bővebben.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában