Mozifilmként térhet vissza a Knight Rider

Ezt olvasta már?

David Hasselhoff rajongóinak azonban csalódniuk kell majd.

Sok régi tv-sorozathoz hasonlóan a Knight Rider is egyike azoknak, amelyekhez még azok is kötődnek, akik egyébként sosem nézték. A szentimentalizmus, amit Michael Knight és KITT kalandjai kiváltanak, elég erős alap ahhoz, hogy időről-időre visszahozzák a sztorit.

Variety szerint a sorozat most mozifilmként térhet vissza: a Spyglass Media Group dolgozik az ügyön, amelyhez már a rendező is megvan, James Wan személyében. Wan olyan filmekről ismert mint az Aquaman, a Fűrész és nem mellesleg a Halálos iramban franchise hetedik része.

Az ugyanakkor valószínűsíthető, hogy nem a 68 éves David Hasselhoffé lesz a főszerep, és az 1982-es, fekete Pontiac Firebird Trans Am-et is felváltja valamilyen mai autó, ami netán még elektromos is lesz.

Több mint egy évtizede már megpróbálták visszahozni a sorozatot, de akkor a Justin Bruening főszereplésével játszott „remake” nem igazán nyerte el a nézők tetszését – ebben egyébként Hasselhoff fiát játszotta főhős – és egy évad után levették adásból a 22 részesre tervezett sorozatot. Az eredeti sorozat 1982-től 1986-ig futott és 90 epizódja készült.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában