Megmutatták a BMW következő villanyautóját

Ezt olvasta már?

A BMW a szokásostól eltérő módszert választott következő villanyautója bevezetéséhez. Míg a konkurencia hosszas titkolódzással és álcafóliába burkolt prototípusok mutogatásával pórbálja felcsigázni az érdeklődésünket, a BMW – ahogy a Tesla szokta – egyszerűen előre megmutatta az érkező autót.

Meg is nevezték: egyszerűen iX lesz a neve. Ez érdekes megközelítés, hiszen az i után az X jelentheti azt, amit más BMW-ken, az összkerék-hajtást, de a római 10-est is. Így értelmezve ez lenne a legmagasabb sorszámú a BMW-k között.

Az autó külsőre egyébként szép nagy SUV, amiben nem foglal helyet a kardán, és nem kellett rá túl hosszú orrot építeni, hiszen a motorjai sem ott foglalják a helyet. Így a gyáriak szerint külsőre inkább az X5-öst, térkínálatban inkább az X7-est idézi. A formaterv egyébként kellemes arányú, viszont itt is az új, óriás-vesés orrkialakítást használták, ami nyilván sokakban kiveri majd a biztosítékot, mint a 4-es sorozat esetében is.

Az iX egyik műszaki érdekessége az, hogy bár a BMW ennek az ellenkezőjét ígérte, az iX kifejezetten villanyautókhoz kifejlesztett alapokra épül, nem a CLAR egyen-platformra. Az alapját egy térhálós alumínium vázszerkezet adja, amelyet karbonszálas elemekkel merevítenek. A karosszéria burkolata is alumíniumból, illetve szálerősítésű műanyagokból áll össze. A konstrukció érdekessége, hogy bár nem a CLAR platform alkatrészeiből épül fel, ahogy a gyáriak fogalmaznak, nagyon magas szinten kompatibilis azzal, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a BMW meglevő gyártórendszerin előállítható.

Az autó műszaki paramétereiről egyelőre csak morzsákat ejtett el a BMW. 500 lóerő körüli teljesítményről, 600 km-es hatótávról, 200 km/h feletti végsebességről és 2,5 tonna körüli tömegről beszélnek. Azt is elhintették, hogy 200 kW lesz a maximális töltési sebesség, arról viszont, hogy mekkora akkumulátort építenek az autóba, egyelőre csak találgathatunk.

A legfontosabb infó persze az, hogy ez lesz a BMW második kifejezetten elektromosnak tervezett autója az i3-as után, amelyet 2021 vége felé, azaz durván egy év múlva kezdenek majd gyártani. Addig pedig nyilván a most még hiányzó adatokra is fény derül.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában