Már készül a Skodánál a verseny-Kamiq

Ezt olvasta már?

A Skoda évről évre teret ad gyakornokai kreativitásának. Az idén huszonöt diák kapott lehetőséget arra, hogy építsen valamit gyári háttérrel, és úgy néz ki, most egy szárnyas terepjárót kezdtek el tervezni.

A műszaki alap persze nem igazi terepjáró: egy Kamiq SUV-t építhetnek át, ami egy 4,2 méteres, magas hasú, de csak fronthajtású ötajtós, leginkább közúti használatra. A vázlatok alapján – amelyeken az Azubi név is olvasható – azonban rettenetes offroad-versenyautót próbálnak faragni belőle, a szériamodellénél sokkal nagyobb kerekekkel, feltűnő sárvédő-szélesítésekkel, és nagy hátsó szárnnyal.

Ez sem kisebb vállalás, mint a korábbiak – tavaly például a Scala alapjaira készítettek kétüléses, nyitott autót – bár idő valószínűleg lesz rá bőven. Ezúttal nem tettek ígéretet arra nézve, hogy mikorra készülhet el az autó. A korábbi hagyomány az volt, hogy a Wörth-i tó mellett megrendezett éves VW-csoportos nagy márkatalálkozón mutatták meg a végeredményt – ha 2022-ben is ehhez tartják magukat, akkor jövő májusra kell, hogy megszülessen a versenygúnyás Kamiq.

- Advertisement -spot_img
- Advertisement -spot_img

Legfrissebb a témában

- Advertisement -spot_img

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -spot_img