Magyarországon a teljesen új BMW X1

Ezt olvasta már?

Az elődjénél nagyobb kompakt crossover első körben négyféle motorral érhető el.

A BMW a múlt héten leplezte le legkisebb SUV modellje, az X1 harmadik generációját, melynek máris megkezdődött a hazai értékesítése.

Amennyiben új X1-es BMW-t vásárolnánk, minimum 14,1 millió forintot kell a kasszában hagynunk, ennyibe kerül ugyanis a 136 lóerős benzinmotorral szerelt sDrive18i alapmodell. A 218 lovas és összkerék-hajtású xDrive23i magyarországi alapára 17,6 millió forint.

Dízel fronton a 15 millió forintos és 150 lóerős sDrive18d jelenti a belépőszintet, a 211 lóerős xDrive23d-ért alaphangon 18,2 millió forintot kérnek el. Az új X1-es első példányait az ígéretek szerint ősszel vehetik át a magyar vásárlók.

A zöld rendszámos plugin hibridek hazai ára egyelőre ismeretlen. A 245 lóerős xDrive25e Németországban 47 550 eurón (18,8 millió forint) startol, a 326 lóerős teljesítményű xDrive30e indulóára 49 950 euró (19,7 millió forint). Ezen modellek e-hatótávja 78-89 kilométer magasságában mozog.

Vadonatúj modell a tisztán elektromos hajtásláncú iX1 xDrive30, mely elsősorban 313 lóerejéről, 494 Nm-es nyomatékáról, illetve 5,7 másodperces 0-100-as szintidejéről ismerszik meg. Ez a németeknél 55 000 eurós (21,7 millió forint) indulóárú villanyautó egy 64,7 kWh kapacitású akkumulátorból nyeri az energiát, mely egyrészt 413-438 kilométeres hatótávot biztosít, másrészt pedig 11-130 kW-tal tölthető.

BMW iX1, az elektromos verzió

© BMW

Az elsőtől az utolsó csavarig teljesen megújult BMW X1 5,3 centiméterrel hosszabb, 2,4 centiméterrel szélesebb és 4,4 centiméterrel magasabb az elődjénél, miközben a tengelytávja 2,2 centiméterrel gyarapodott.

Az ívelt műszerfalat két nagy felbontású kijelző uralja a nemrégiben ráncfelvarrt 3-as sorozat mintájára, az infotainment rendszeren a legújabb 8-as szoftver fut.

A tágasabb utastér mögött egy a korábbiaknál nagyobb, 540 literes csomagtartó található, mely a 60/40, illetve 40/20/40 arányban osztott hátsó üléstámlák döntésével egészen 1600 literig bővíthető.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában