Lezárások lesznek a hétvégén a Budapest Maraton miatt

Ezt olvasta már?

A Ferrari újra Le Mans-ba megy

A Ferrari első komoly versenygyőzelmeit a sportkocsik között aratta – 1949-ben már egy 166 MM nyert Le Mans-ban – de az emelkedő költségek miatt...

Visszahívják a tűzveszélyes Hyundai villanyautókat

A koreai gyártó a legdrágább, de legbiztosabb megoldás mellett döntött: lecserélik 82 ezer villanyautó hajtásrendszerében a Li-ion akkucsomagokat, ettől remélik, hogy nem fordul elő...

A Suzuki elnöke az idén visszavonul

Egyértelműen a legrégebben hivatalban levő autóipari vezető a Suzuki elnöke, aki talpon tudta tartani az autó- és motorkerékpár-márkát, annak ellenére is, hogy minkét piacon...

Van autója? Akkor ön is figyelje a postaládát, fontos levél érkezik

Elkezdik kiküldeni az idei gépjárműadóról szóló határozatokat. A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat idén már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el –...

A járvány ellenére megtartják a futóversenyt. A közlekedőknek szombaton és vasárnap is forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk.

A megszokottnál sokkal kevesebb, nagyjából 10 ezer résztvevője lesz a hétvégi Budapest Maratonnak, amelyre idén nem jönnek külföldiek, és a szervezők döntése értelmében az iskolások futama is elmarad.

A futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek szombaton és vasárnap Budapest több forgalmas útszakaszán. A lezárások érintik

  • a Budai alsó rakpartot,
  • a Műegyetem rakpartot,
  • a Pázmány Péter sétányt,
  • a Szent Gellért rakpartot,
  • az Alagutat,
  • a Bem rakpartot,
  • az Attila utat,
  • a Lánchidat és
  • a Várkert rakpartot.

A Budapesti Közlekedési Központ azt kéri, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat.

A lezárt útszakaszokon a legtöbb korlátozást a futók elhaladását követően fokozatosan oldják fel.

A verseny miatti korlátozások a közösségi közlekedést is érintik. A 19-es, 41-es, 47-es, 49-es villamosok, a 16-os, a 16A, az 5-ös, a 9-es, a 26-os, a 226-os, a 105-ös, a 109-es, a 137-es, a 154-es, a 218-as és a 237-es buszok, valamint a 83-es trolibusz módosított rend szerint közlekedik a hétvégén.

A lezárások és menetrendváltozások pontos listája itt található.

- Advertisement -
- Advertisement -

Legfrissebb a témában

Hamarosan elkészül Roman Abramovics új megajachtja, amely 180 milliárd forintba kerül

Az ötvennégy éves orosz-izraeli állampolgár Abramovics mindig is rajongott a gigantikus luxushajókért. Az Angliában élő üzletember talán a legismertebb orosz milliárdos, aki a...

Világörökséggé nyilváníttatná a bagettet Franciaország | Street Kitchen

A pogácsa mindig nyerő! A kókuszcsók egyáltalán nem macerás édesség Pár éve...

Kajamekka a Normafán – már most is látogatható a Normafa Grill Terrace | Street Kitchen

Brutális fogások A hús szaftosan puha, a hagyma pedig ropogóóóóós French toast, ahogyan...

Normafa Grill Terrace – kajamekka a Normafán | Street Kitchen

Brutális fogások A hús szaftosan puha, a hagyma pedig ropogóóóóós French toast, ahogyan...

Több tízezer szendvicset készített rászorulóknak az elmúlt hónapokban a Budapest Bike Maffia

Brutális fogások A hús szaftosan puha, a hagyma pedig ropogóóóóós French toast, ahogyan...
- Advertisement -

Még több hasonló cikk a témában

- Advertisement -