Lezárások lesznek a Giro d’Italia miatt

Ezt olvasta már?

Magyarországon rajtol idén az egyik legrangosabb kerékpárverseny, a háromnapos esemény miatt pedig több lezárást is bejelentettek.

Május 6-án pénteken Magyarországon rajtol a Giro d’Italia kerékpárverseny, emiatt pedig több szakaszon is többórás, teljes lezárások lesznek – tudatta csütörtöki közleményében a Magyar Közút.

Május 6-án, pénteken a Budapest-Székesfehérvár-Visegrád útvonalon, május 7-én, szombaton Budapest belvárosában, míg május 8-án a Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonfüred útvonalon fognak zárni. A lezárást a verseny előírásai szerint már a kerékpárosok érkezése előtt be fogják vezetni minden érintett útszakaszon, úgyhogy a Közút arra figyelmeztet mindenkit, hogy aki teheti, kerülje el a verseny útvonalának térségét, az érdeklődőknek pedig érdemes arra készülni, hogy a rajt és cél helyszíneken a parkolás is több időt vehet igénybe.

A Közút néhány további részletet is kiemelt:

  • Visegrádon a befutó helyszínét csak gyalogosan lehet megközelíteni, ami a komptól számítva egy órát is igénybe vehet.
  • A 71-es főúti versenyszakaszokat érdemes a Balatoni Bringakörön megközelíteni.
  • Pénteken Budapestről Dunaújváros, illetve Székesfehérvár, valamint Szentendre
  • irányában a szokásosnál is nagyobb torlódásra kell számítani. Ezen a napon az M0-s autóút déli szakaszán egyes csomóponti ágak is lezárásra kerülnek, mely szintén torlódást okozhat.
  • Budapestről Nagymarosra különvonat közlekedik pénteken, ahonnan komp viszi át a nézőket Visegrádra. A komp gépjárműveket nem szállít a befutót megelőző időszakban. Tihanyba vasárnap a komp szintén csak nézőket szállít a versenyt megelőzően.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában