Két ország mellett Magyarországon is helyszínt keres gyártelepének a Rivian

Ezt olvasta már?

Eladott autója még mindig nincs, de már becélozta a tőzsdére menetelt, és éppen helyet keres európai gyártelepének a Rivian. A Bloomberg hírügynökség úgy értesült, a három országra szűkített lehetséges helyszínek között ott van Magyarország is.

A. Rivian R1S Front.0

Bár nagyjából három éve sorozatgyártás helyett csak beszélnek az első autóikról, egyre biztosabb, hogy lesz valami a Rivianból. A lakossági vonalon nagyobb villanyautókat gyártani szándékozó michigani techcégnek furgongyártásra például már van egy óriási megrendelése. Egyik befektetőjétől, az Amazontól, ami százezer furgont gyártat le velük a következő években, ez pedig önmagában stabil alapot teremt a folytatásra. A jelek szerint olyan stabilt, hogy már az európai terjeszkedés is belátható távolságra van. 

A Bloomberg úgy tudja, Németországban, az Egyesült-Királyságban és Magyarországon tanulmányozzák a gyártelep építésének lehetőségét, ebben pedig az ipari ingatlanokra specializálódott, szintén amerikai JLL van segítségükre. A Bloomberg forrása szerint az európai bővítésre is leginkább az óriási furgonos megrendelés biztos teljesítése miatt van szüksége a Riviannak, arról egyelőre nincs szó, hogy az R1T néven futó pickupjuk és az R1S néven futó szabadidő autójukat is gyártanák Európában. Igaz, ezek eleve az amerikai piacnak lettek tervezve.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában