Hatmillió forint alatti ára lett a legaranyosabb elektromos autónak

Ezt olvasta már?

A két és fél méternél is rövidebb Microlino első példányait már meg is lehet rendelni.

A svájci Micro cég a napokban elindította autója, a Microlino konfigurátorát. A kocsiról már többször írtunk, mert a 17 lóerős teljesítményű villanymotorral ellátott, 200 kilométeres hatótávolsággal rendelkező, 230 literes csomagterű miniautó igazán eredeti koncepció – főleg a hűtőszekrényekhez hasonló, elöl lévő ajtajával – miközben ideális közlekedési eszköz lehet a zsúfolt nagyvárosokban.

A világ egyik első mikroautójaként jegyzett BMW Isetta szellemi örökösének tekinthető Microlino buborékformájú apró villanyautó nemsokára valóban feltűnhet az utcákon, ugyanis már az árait is közzétették. A konfigurátorban 14 900 euróért (5,9 millió forintért) lehet látni az uniós piacra szánt legolcsóbb, Urban nevű változatot, először azonban nem ezzel, hanem egy különleges kiadással rajtolnak, amely a „Pioneer Series” nevet viseli, és 999 járműre korlátozódik.

© Micro Mobility Systems

A Pioneer sorozat esetében valamennyi jármű 177 kilométeres hatótávolságú, közepes teljesítményű, 10,5 kWh-s akkumulátorral rendelkezik. Érdekessége még a kocsi kialakításának, hogy a kabintérben úgynevezett „vegán bőrt” használnak. Egyedi ötlet az is, hogy még egy roller is jár az autóhoz, amit a csomagtartóban helyeznek el.

Az első sorozat ára természetesen némileg magasabb a kevésbé különleges darabokénál. 20 990 frankba kerül, ami 8,4 millió forintnak felel meg, viszont azt ígérik a nyár végén már meg is történnek a kiszállítások.

© Micro Mobility Systems

A cég azt tervezi, hogy idén akár 1500 járművet legyártanak egy partnercégen keresztül a üzemeltetett gyáruk az olaszországi Torinóban. A távolabbi tervek évi 10 000 jármű gyártásáról szólnak ugyanitt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Legfrissebb a témában

Még több hasonló cikk a témában