Az idén megérkezhet a Lotus luxusterepjáró

Ezt olvasta már?

A holland Autoweek indította útnak a pletykát, amely a Lotus Lambda nevű típusról szól. Ez lehet a legelső kézzelfogható eredménye annak, hogy a Geely három és fél éve megvásárolta a Lotust.

Az eddig csak szabadalmi rajzokról ismert modell a Volvo nagyobbik, SPA jelzésű szabvány platformjára épül. Ez azért igazán érdekes, mert ezt a platformot csak négyhengeres motorok fogadására tervezték. Így valószínű, hogy a Lambda is a szintén SPA alapú Polestar 1-esben használthoz hasonló erős hibrid hajtást kaphat. Ez viszont messze a legsúlyosabb autóvá teheti a luxusterepjárót a Lotus eddigi történetében. Ez pedig nem teljesen mellékes részlet egy olyan márka esetében, amely úgy vált világhírűvé, hogy az alapítója filozófiát csinált a szuperkönnyű sportkocsik építéséből, és ez alapján verte meg a világot a versenypályán.

Úgy néz ki, a típus gyártása Kínában, közelebbről Wuhan városában zajlik majd az év végétől, innen exportálják majd az új Lotust a világ minden tájára. A cégvezetés egyértelműen a Porsche Cayenne és a Lamborghini Urus fényesen bevált receptjét igyekszik követni, és ez most, hogy mind Észak-Amerikában, mint Európában egyre többen döntenek valamiféle SUV vásárlása mellett, nagyszerűen működhet is. Hogy Colin Chapman mekkora fordulatszámon pörög a sírjában eközben, az nyilván nem olyan lényeges szempont, ha jó üzlet néz ki.

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában