Fáradt a forgatási napok után, de rezonál mindenre, ami körülveszi, tökéletesen teljesít, közben határozott és tünékeny. Törékeny lénye sokat bír, nagy fájdalmon van túl, de kis örömökre is nyitott, hiszen megörült a reggeli kakaós csigának.
-Jé, ez még meleg – jegyezte meg az autóban, Tata felé menet.
Azt mondják még róla színésztársai, hogy miközben alapjáratban mindenkivel kedves, nagyon zárkózott, nehéz igazán a közelébe férkőzni.
Nem könnyű vele beszélgetni, tapasztalom. Megnyitni talán lehetetlen egy interjúban, veszem észre az elején, pedig ilyet még senkivel kapcsolatban sem állítottam, pláne előre, de már most tudom. Mert interjúban nem akar játszani. A művésznőt nem.
Ha nem a szakmáról és szakmaiságról, hanem az emberi érzelmekről, végső soron a sorok között a színész mint ember (germanizmus, de most kifejez) saját személyiségéről szól a kérdés, automatikusan kulcsra zár, hogy ne engedjen be. Ha mégis a lelki történéseket piszkálnám, a zárban újra fordul a kulcs, még eggyel beljebb, aztán visszakérdez és érzékeny bogárszemével fürkész.
Talán éppen ebben rejlik a színészi ereje. Az ember provokációt érez, hogy mégis, azért is megismerje. Ez a titokzatosság és a sokértelműség minden szerepében megvillan és feszültséget kelt. Ez jó. Érdekes…, annál inkább, hogy nem akar az lenni. Szeretne, és így túlzás nélkül éri el.Miközben a Radnóti Színház-beli alakításairól beszélgetünk, szóba kerül egy új, kétszemélyes darab, aminek szövegkönyve ott van a keze ügyében, hogy ha adódna egy kis ideje, a fotózás szüneteiben is azt tanulja. Lelkiismeretes. Pályakezdő férfikollégával fog játszani a Csillagképek c. darabban, meséli, ígéretes a mű is, és a partnerrel való közös munka is, teszi hozzá.
Honnan lehet tudni egy pályakezdőről, hogy tehetséges?
(Megint róla szólna a kérdés, aki hirtelen, nagyon fiatalon robbant be. Pl. A vágy villamosában a székhez kötötte a nézőt, annyira, hogy aki látta a filmváltozatot, azt is lebilincselte, mire megy ki a játéka. Aztán a Tanítónő, a Sirály, legendás darabok.)
– A tehetséges ember sugárzik. Azon kívül fontos a kíváncsiság is…- mondja. – Ha van a pályakezdőben kíváncsiság és tanulási vágy.
Ezért lettél színész?
-A humán beállítottságom nyilvánvaló volt, de csak szép lassan, fokozatosan alakult ki bennem ez a vágy.
Kicsit sem vagy harsány, az Erika szerep adna erre elég csapda- helyzetet, de sosem vagy sok. Nehezen tudnám elképzelni, hogy gyerekkorodban iskolai ünnepélyeken verset mondtál… Amikor a Mi kis falunkban, a kocsiban a táskáddal ütlegeled Gyurit, vegyen már el feleségül, az sem feszegeti a kommersz határait… Mert picit brutális, közben nagyon cuki.
-Nem szerettem sosem a harsányságot és a túlzást. Szerencsére ez a féle magamutogatás nem is előfeltétel, visszafogottabb alkattal is lehet valaki színész. Szeretem megismerni a karaktert, kutatni, a mélyére ásni, és önmagamból indítani, a saját tapasztalataim, lelki érzékenységem építik föl aztán a figurát. Erikát is megértem, és próbálom szeretnivalóvá tenni. Mert ő egyáltalán nem magabiztos, csak annak szeretne tűnni. Azokat a jeleneteit szeretem leginkább, amikor bajban van… Megfelelni vágyik, mindenkinek, amitől görcsös.
-Te kinek akarsz megfelelni?
-Senkinek. Vagyis önmagamnak.
-Ez egyeseknek a legkönnyebb, másoknak a legnehezebb…