Hertha: „Egyértelműnek tűnt, hogy Palinak kell jönnie” – NSO

Ezt olvasta már?

Amint arról beszámoltunk, a Bundesligában szereplő Hertha BSC 2022 nyaráig szóló megállapodást kötött Dárdai Pállal, aki így visszatér a felnőttcsapat kispadjára. Ezzel az is eldőlt, hogy Dárdai korábbi kapusedzője, Petry Zsolt – szemben Bruno Labbadia szakmai stábjának jelentős részével – marad a fővárosi klub kötelékében. Az 54 éves szakember elárulta, a Hertha központjában már-már általános vélekedés volt, hogy Dárdait kell újra kinevezni az első csapat élére, s az elmúlt hetekben ugyancsak látszott rajta, hogy szívesen vállalná a kihívást.

Petry Zsolt (balra) alig várja a keddi edzésnapot, amelyen újra Dárdai Pállal együtt dolgozhat a berlini felnőttcsapat felkészítésén (Fotó: Getty Images)


Hirdetés

„Egyértelmű volt, hogy ha váltás lesz, Palinak kell jönnie. A klub körül mindenki ezt érezte a lehető legjobb megoldásnak. Ismeri a körülményeket, rendszeresen követte a meccseket, az átigazolásokat, a játékosok teljesítményét, szóval tudja, milyen csapatot vesz át. Még nem beszéltünk a kinevezése óta, talán tíz napja váltottunk legutóbb néhány szót. Akkor sem az első csapat, mint inkább Palkó fehérvári igazolása volt a középpontban. Viszont már abból a pár mondatból is az érződött rajta, hogy örömmel segítene nekünk, és ha úgy alakul, vállalná a vezetőedzői feladatot. Abszolút optimista vagyok a visszatérésével kapcsolatban” – reagált a Nemzeti Sport Online megkeresésére Petry Zsolt, aki a második Dárdai-érában is a Hertha Berlin kapusedzője lesz, ahogyan egy rövid időszakot, Jürgen Klinsmann regnálását leszámítva 2015 óta mindig is az volt.

„Dárdai más személyiség, mint Bruno Labbadia. Palinak az első időszakában is nagy hasznára volt, hogy tökéletesen meg tudja értetni magát a játékosokkal, nem vonult vissza annyira régen, hogy ne beszélné a futballisták nyelvét. Erre a képességére szükségünk is lesz a csapat jelenlegi helyzetében. Emellett szakmailag is felkészült, ezt már bebizonyította a Bundesligában és a magyar válogatottnál is. Kicsit olyan érzésem van a keddi edzéssel kapcsolatban, mint amikor régi ismerősök újra találkoznak, és már előre tudják, pontosan onnan fogják tudni folytatni a beszélgetést, mint ahol abbahagyták. A keret egy része kicserélődött, hogy úgy fogalmazzak, egy szinttel drágább kosárból érkezhettek játékosaink, mint korábban, de hiszem, hogy ugyanonnan tudjuk folytatni a közös munkát, mint ahol 2019 tavaszán abbahagytuk” – tekintett előre Petry Zsolt.

A Hertha 18 meccsen csupán 17 pontot szerzett a német élvonalban. A legutóbbi négy fordulóban csak egy pontot és egy gólt ért el, a közvetlen riválisok közül a Werder (12. a tabellán) előtt kikapott 1–0-ra az Arminia Bielefeldtől (15.) és 3–0-ra a Hoffenheimtől (13.), az 1. FC Kölnnel (16.) pedig csak 0–0-s döntetlent játszott. Ezeknél a meccseknél csak nehezebb feladatok várnak a fővárosi alakulatra, amely a következő öt bajnokijából négyet (Eintracht Frankfurt, Bayern München, RB Leipzig, Wolfsburg) a tabella első hat helyezettje ellen vív meg.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 18 13 3 2 53–25 +28  42
2. RB Leipzig 18 10 5 3 31–17 +14  35
3. Bayer Leverkusen 18 9 5 4 32–18 +14  32
4. Wolfsburg 18 8 8 2 27–19 +8  32
5. Mönchengladbach 18 8 7 3 35–28 +7  31
6. Eintracht Frankfurt 18 7 9 2 35–27 +8  30
7. Borussia Dortmund 18 9 2 7 35–26 +9  29
8. Union Berlin 18 7 7 4 33–23 +10  28
9. Freiburg 18 7 6 5 33–29 +4  27
10. VfB Stuttgart 18 5 7 6 33–29 +4  22
11. Hoffenheim 18 6 4 8 28–30 –2  22
12. Augsburg 18 6 4 8 19–27 –8  22
13. Werder Bremen 18 5 6 7 23–26 –3  21
14. Hertha 18 4 5 9 24–32 –8  17
15. Arminia Bielefeld 18 5 2 11 14–29 –15  17
16. 1. FC Köln 18 3 6 9 15–31 –16  15
17. Mainz 18 2 4 12 18–38 –20  10
18. Schalke 18 1 4 13 14–48 –34  7

Legfrissebb a témában

Booking.com

Még több hasonló cikk a témában